Brunszvik- (Dreher)kastély (Martonvásár)

Hungary / Fejer / Martonvasar / Martonvásár
 palota, park, arborétum, mezőgazdaság, tudományos kutatóintézet

A kastély mai külseje az 1870-es neogót stílusú átépítéskor alakult ki. Az egyemeletes épület szabálytalan alaprajza, csúcsíves, nagy ablakai, a karcsú tornyok, támpillérek, fiatornyok, pártázatok együttese igazi romantikus hangulatot teremt.
Brunszvik Antal majd fia, Ferenc virágzó gazdaságot teremtett itt, a kastély köré pedig valódi földi paradicsomot varázsolt. A park fái között megtalálható a mocsári ciprus, a páfrány fenyő, a juhar és a platán. A hársak közé amerikai szivarfát, balkáni vadgesztenyét ültettek. A park közepét kis tó foglalja el, benne sziget hatalmas, árnyas fákkal és szabadtéri színpaddal, ahol nyaranta 3 alkalommal felcsendülnek Beethoven melódiái annak emlékére, hogy a XIX. század első évtizedében többször megfordult itt a halhatatlan zeneszerző. Beethovent a környezet szépsége mellett a Brunszvik-családhoz, főként a család hölgytagjaihoz fűződő barátsága vonzotta erre a helyre. Barátsága jeléül több darabját - köztük az Appassionata-szonátát - a család tagjainak ajánlotta. A park varázsa és a felcsendülő muzsika népszerűsége ma is töretlen.
A kastélyban kialakított Beethoven Emlékmúzeumban a család nőtagjainak Beethovennel folytatott levelezését, valamint a művész és a család életével kapcsolatos dokumentumokat mutatják be. Látható többek között a zeneszerző hajtincse, szoborportréja és arcképe, megismerhetjük magyar vonatkozású műveit és egyéb magyarországi kapcsolatait is.
Az egykori főúri rezidencia ma a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézetének ad otthont.
Közeli városok:
Koordináták:   47°18'51"N   18°46'45"E
This article was last modified 16 évvel ezelőtt