| |||||||
![]() | |||||||
AkasztóAkasztó község Bács-Kiskun megyében, a Kiskőrösi kistérségben található meg. Népesség: 3572 fő (2005).
A hagyomány illetve anekdoták szerint a község neve onnan ered, hogy a rossz utak miatt az átutazók a kerékakasztó sár miatt nem tudták útjukat folytatni. Más feltételezés szerint a falu egykori földesurának pallosjog-kiváltságáról kapta a nevét. A település több mint 700 éves, de már két évezreddel ezelőtti időből is találtak az Akasztóhoz tartozó Döbrögec-pusztán tárgyi emlékeket, az i. sz. 91-ből származó római kori Victoria szobrot. Nevét először 1278-ban IV. (Kun) László oklevele említi. Századokon át királyi birtok volt, a török hódoltság idején szinte teljesen elpusztult. Az 1700-as évektől szlovákokkal települt újra, akik a század végére teljesen elmagyarosodtak. Nevezetességei: - Római katolikus templom (épült: 1744, átépítve: 18. század közepén) - A templom előtti téren álló két világháború áldozatainak hősi emlékműve - Döbrögec pusztán 1965-ben előkerült római kori régészeti lelet (Viktória bronzszobra, Nemzeti Múzeum) - Stadler Stadion - Akasztói Horgászpark - Halascsárda és horgászpark, fürdési lehetőséggel is www.akaszto.hu/
| |||||||
|
|||||||