Tamáshida
Romania /
Arad /
Zerind /
World
/ Romania
/ Arad
/ Zerind
/ Románia
falu, érdekes hely
Tamáshida (románul Tămaşda) falu Romániában, Bihar megyében.
Régi helység, Rogerius mester mint megerősített német várost említi. A falut 1241-ben a tatárok elpusztították. Egy 1341-ben kelt oklevél, a Rathold nembeli János és László igazolása arról tanúskodik, hogy a települést már régóta e család birtokolja. 1550 januárjában az erdélyi rendek országgyűlését Tamáshidára hívták egybe. A faluban valaha állhatott egy nagyobb várkastély, mert a románkori egyház romjai körüli nagyobb területen erre utaló jelentősebb épületek alapfalai és pinceüregei is látszottak még a XX. század elején is. A kastély ura 1552-ben Báthori Endre volt, s ekkor a falu mindössze 17 portát számolt. Később, 1729-ben III. Károly (1685-1740) király Baranyi Miklósnak adományozta a községet, akinek családja építtette azt a szép kastélyt, melynek parkjában az említett román kori romtemplom téglából rakott hatalmas tornya is áll, ezen annak idején félköríves ikerablakokat alakítottak ki. A templom eredetének régiségét a szentély maradványának félköríves volta is igazolja. A falu református temploma 1854-ből, az ortodox 1866-ból való. A település határában állt az 1333-35. évi pápai tizedjegyzékben is szerepelt Bökény, mely később elpusztult, akárcsak egy másik közeli falu, Tamász. A mai faluban a románkori templom torony romjai látszanak csupán.

Wikipedia szócikk: http://hu.wikipedia.org/wiki/Tamáshida
Közeli városok:
Koordináták: 46°38'50"N 21°33'15"E
- Erdőgyarak 12 km
- Gyulavarsánd 18 km
- Simánd 25 km
- Tenke 30 km
- Nagykamarás 39 km
- Harangmező, Felsőhegyesel 50 km
- Tasádfő 55 km
- Mézged 65 km
- Vércsorog 65 km
- Roşia (Biharrósa, Rossia) 65 km
- Tamáshidai tó 2.9 km
- Dénesmajoj - Határsáv 9 km
- Temető 11 km
- Öko-park és kopjafa gyűjtemény 12 km
- temeto 12 km
- pescarie 12 km
- Magyar - román határ 14 km
- Kötegyán vasútállomás 14 km
- Temető 16 km
- Apáti 17 km