Csesznek
| falu
Hungary /
Veszprem /
Zirc /
World
/ Hungary
/ Veszprem
/ Zirc
/ Magyarország /
falu
Kategória hozzáadása
www.csesznek.hu/
Veszprém megyében, a Bakonyon keresztül, a Veszprémből Győrbe vezető országút mentén, festői környezetben, a Vár-hegy Kelet-Nyugati irányában húzódó, dachsteini mészkőszirtjének éles gerincén áll a még romos állapotában is páratlanul szép gótikus cseszneki vár, melyet 1263 körül építtetett Cseszneky Jakab trencséni főispán, akitől a cseszneki és milványi gróf Cseszneky család származik.
A több mint 700 éves Vár virágkora - Zsigmond királyunk uralkodásának idejére - a XV. századra tehető, mely időszakban a várat birtokló Garai család, impozáns megjelenésű, gótikus lovagvárrá építette át az addig alacsony, belsőtornyos kis várat. Hadászatilag, országosan is kiemelkedő szerepet először a török időkben
-Veszprém eleste után betagozódott a magyar végvári védelmi rendszer első vonalába- majd később, a Rákóczi.szabadságharc idején kapott, mikor is kezdetben a kuruc csapatok fészkelték be magukat a Várba, ahol egy ellátó központot létesítettek a Dunántúlon harcoló alakulataik számára, ill. néhány labanc főtiszt őrzéséről is itt gondoskodtak. Utolsó tulajdonosai az Esterházyak voltak, akik a XVIII. század közepére barokk Várkastéllyá bővítették. Az 1810. évi földrengés nagy károkat okozott az épületegyüttesben, majd az 1820-as, villámcsapásból eredeztethető tűzvész meghozta a Vár végső leromlását.
A Cseszneki Vár pazar szépségű romjai napjainkban is a turisták kedvelt kiránduló-helyei közé tartozik. A Várban jelenleg is folynak állagmegőrzési és rekonstrukciós munkálatok, melyek a látogathatóságot alapvetően nem befolyásolják!

Wikipedia szócikk: http://hu.wikipedia.org/wiki/Csesznek
Közeli városok:
Koordináták: 47°21'15"N 17°52'57"E
- Veszprémvarsány 11 km
- Bakonycsernye 13 km
- Bakonyszombathely 16 km
- Bakonysárkány 19 km
- Lovászpatona 23 km
- Sokorópátka 23 km
- Hajmáskér 24 km
- Kajárpéc 26 km
- Fehérvárcsurgó 27 km
- Pusztavám 27 km
- Cuha-völgy + vasút 4 km
- Hódoséri Ciklámenes 6.4 km
- Fenyőfő - ősfenyves 7.4 km
- Kardosrét 8 km
- Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzet 14 km
- Hathalom 14 km
- Halastó 19 km
- Ugod, Szőlőhegy 19 km
- Illak 21 km
- Győr-Moson-Sopron megye 66 km