Régi sertésvágóhíd (Budapest)

 Fotó feltöltése

A volt Sertésközvágóhíd, aminek két impozáns épülete maradt meg romokban: a Sertésvásárcsarnok és a telep víztornya. A többi épületet a tulajdonos ingatlanbefektető a kétezres években lebontotta, hogy egy irodanegyedet építsen a helyén. A válság miatt a beruházás elakadt, a területen megállt az idő.

Az üzem fénykorában naponta ötezer sertést vágtak le itt
A sertésvágóhíd területét 1895-ben jelölték ki a Gubacsi út mentén, akkori nevén az Alsó-bikaréten. A végleges terveket 1897-ben fogadta el a főváros közgyűlése, majd a kormány is jóváhagyta, így még ugyanazon év decemberében elkezdődhetett az építkezés, amely számos technikai nehézség miatt 4 évig és 5 hónapig tartott. A végeredményre azonban büszkék lehettek, hiszen a budapesti Sertésközvágóhíd abban az időben egyike volt Európa legmodernebb vágóhídjainak.
Az első próbavágásra 1902. február 4-én került sor, és a nagyszabású intézmény 1902. május 1-jén megnyitotta kapuit.

Ma a Sertésvásárcsarnok a dzsungel által legyőzött angkori romokra emlékeztet. Oldalát megtámadták az ecetfák, belül mindenféle gaz ütött tanyát. A fojtó levegőben nem nehéz elképzelni, hogy ebben a teremben évtizedekkel ezelőtt ötezer sertés röfögött. A tető mára több helyen beszakadt, az épületbe bemenni életveszélyes.

A Sertésvásárcsarnok építése
A csarnokot a telep átadása után 30 évvel emelték. A kereskedők megunták, hogy a sertésvásár igen kezdetleges módon bonyolódik le a szabadban összetákolt fabokszok között, esőben és hóban. A modern, vasbeton szerkezetű vásárcsarnok építése 1930-ban indult meg. A statikai terveket Folly Róbert mérnök készítette. Minden ünnepélyes megnyitás nélkül, 1932 májusában adták át a forgalomnak. A sertéseket vonaton hozták, majd pihentették őket pár napig. Erre azért volt szükség, mert a megszokott ólat elhagyva a disznók bestresszeltek,
és egy-két napba telt, míg megnyugodtak. Természetesen nem állatbarát szempontok vezérelték azokat, akik a pihenőt kitalálták: annak a húsnak sokkal jobb a minősége, amelyik nyugodt állatból származik. Az állatok speciális ajtószerkezetekkel, etető- és itatóvályúkkal ellátott, higiénikus bokszokban voltak elhelyezve. Könnyű mérési lehetőségeket biztosítottak a beépített automata mérlegek. Az eladás után a sertéseket a fedett rakodókról terelték a szállítókocsikba, amik a szomszédos vágóhídra szállították őket.

A sertésvágóhíd telek közepén az igazgatási épület állt. Mögötte feküdt a központi udvar, melyet két oldalról a vágócsarnokok fogtak közre, végét pedig a víztorony és melléképületei zárták le. A víztorony magasan kiemelkedett a komplexum többi épülete közül.

A sertésvágóhíd másik megmaradt épületéhez, a víztoronyhoz ötperces séta vezet az óriási üres telken keresztül. Egy 1970-es években történt konzerválásnak köszönhetően a torony szabadban lévő téglafelületeinek állapota meglepően jó, kisebb sérülésektől eltekintve épnek mondható. A homlokzaton máig látszik Budapest címere. A címer mögött egy 200 köbméteres acéltartály bújik meg. A tartály feltöltésére két darab egyenként 100 köbméter/óra teljesítményű, dugattyús vízszivattyú szolgált. A vizet a szivattyúk a gépházzal szemben, de már a kerítésen kívül megépített 200 köbméteres betonmedencéből szívták és nyomták fel a víztoronyba. Nem messze volt három nagy dunai kút, onnan hozták a parti szűrésű vizet vezetéken a telepi medencéig. A vezeték a Rákóczi híd építésekor sérült meg, addig működött.
Csakhogy volt olyan üzemegység, aminek a mangános dunai víz nem felelt meg. Érdekes paradoxonként a szocialista tábor legvidámabb barakkjából táplálták a vasfüggöny túloldalán táborozó finnyás amerikai csapatokat. A nyugati exportra előállított sózott sonkához a rendszeresen ellenőrizni járó amerikai állatorvosok tiszta városi vizet írtak elő, amerikai exportra, NATO-csapatoknak szállítottak sózott sonkát, arra a dunai víz nem volt jó. Minden évben amerikai állatorvosok jöttek ellenőrizni a víz minőségét (is), és csak a városi víz felelt meg, mert a kúté túl mangános volt. A torony tetején egy légvédelmi sziréna üldögél csöndben. Sokáig polgári védelmisek morgatták meg évente. Ma már nem morog, mert senki sem meri megkockáztatni, hogy felmászik az életveszélyes épület tetejére.