Starhemberg-palota (Bécs)

Austria / Wien / Vienna / Bécs / Minoritenplatz, 5.
 palota, minisztérium, műemlék épület
 Fotó feltöltése

Az épület középkori alapokon nyugszik, majd többször átépítették, pl. a Bankgasse felőli bejáratának dátuma 1784-ről tanúskodik és az utolsó jelentős bővítést 1895-ben épült.
A Starhemberg család, egy ősi, Felső-Ausztiából származó familia, melynek mind a napig hercegi főágon és grófi mellékágon élnek leszármazottai. A család számos korábbi kiválóságot adott, akik különböző katonai, állami, kormányzati tiszteket töltöttek be.
Így említeni érdemes Starhemberg Erasmus (1493-1560) nevét, aki Bécs első török ostromakor 1529-ben a város védelmezésében jeleskedett.
Starhemberg Gundakar (1663-1745) pénzügyminiszteri posztot töltött be.
Ernst Rüdiger von Starhemberg gróf (1638-1701) Montecuccoli oldalán harcolt a török és francia háborúkban, majd I. Lipót rá bízta az 1683. évi török második bécsi ostromakor a város védekezésének megszervezését. Ebben elért sikerének köszönhette tábornagyi és miniszteri kinevezését és azt az engedélyt is, hogy címerében viselhette a Szt. István székesegyház tornyának sziluettjét is (mert állítólag innen irányította a védelmet és itt figyelte a török csapatok mozgását). Majd ezt követően tovább harcolt a török elleni felszabadító harcokban. Utolsó jelentős katonai eseménye volt Buda 1686-os felszabadításában való részvétele, mert az itt szerzett sebek miatt visszavonulni kényszerült és a továbbiakban az udvari haditanács elnökeként dolgozott.
Srarhemberg Guido (1657-1737) Rüdiger gróf unokatestvére is jelentős katonai pályát futott be. Ott volt az 1683-as bécsi ostromnál és a felszabadító harcok legnevesebb ütközeteinél is, így Buda bevételénél (1686), második mohácsi csatánál (1687), szalánkeméni csatánál (1691), zentai csatában (1697). Később a spanyol örökösödési háborúban is részt vett, majd visszavonult a katonai pályáról és Szlavónia kormányzója volt.
Közeli városok:
Koordináták:   48°12'36"N   16°21'48"E
This article was last modified 14 évvel ezelőtt