Középkori üzletsor (Rozsnyó)

Slovakia / Kosicky / Rozhnava / Rozsnyó
 áruház / bolt, Medieval / Middle Ages (en)
 Fotó feltöltése

A középkori üzletsor kis boltocskákkal a városi torony mellett lapul a főtér közepén, ahol valamikor középkori városháza állt. Vásárok zajlottak itt, tehát régtől üzleti helyiségek voltak ezek. 1643 - 1654 között a még létező városházához őrtorony épült. Itt álltak a városi mérőház, a nyilvános fürdő és az őrház épületei is. Az épületek nagy részét a XVII. század második felében lebontották a városházával együtt a tűzvész után, és később csak egy részük újult fel apró, egymáshoz épített üzleti házikók és a Vásárcsarnok formájában. Az új városházát egy másik helyen építették fel, a régi városháza romjain pedig a jezsuiták templomot építtettek maguknak. Ennek elkészülte után 1687-ben Nepomuki Szent János rokokó kápolnája épült mellé, mint a boltocskákat északkeletről határoló fal része. A fából készült tető szintén többször leégett és később már csak a falazott részüket újították fel az egykori városi pincék fölött, amelyek még ma is léteznek. A homlokzatokat a XIX. században újnak számító klasszicista stílusban alakították át, lemezborítású tetővel befedve. Építőművészeti szempontból jellemzők főleg a pincék a nagyságuk miatt, a keresztes boltívekkel és kőportálokkal együtt. A főhomlokzaton klasszicista díszítés található. Érdekes építőművészeti elemként említhető a fából faragott tető alatti tartókonzolok együttese is.
Közeli városok:
Koordináták:   48°39'43"N   20°31'59"E
This article was last modified 14 évvel ezelőtt