Kunfehértói holdrutás erdő
| erdő, erdészet, természetvédelmi terület, nemzeti park
Hungary /
Bacs-Kiskun /
Kunfeherty /
World
/ Hungary
/ Bacs-Kiskun
/ Kunfeherty
/ Magyarország / Bács-Kiskun megye
erdő, erdészet, természetvédelmi terület, nemzeti park
A védett terület nagysága: 120 hektár.
Elhelyezkedés: A védett terület Kiskunhalastól délre, Kunfehértó nyugati határában húzódik.
Látogatás: Kísérővel látogatható.
Kezelő: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Ez a terület a természet számtalan talányának egyike. Itt, Európa közepén, ebben a leromlott állapotú egykori gyöngyvirágos tölgyesben ugyanis virginiai holdruta (Botrychium virginianum) él – és láthatóan jól érzi magát, mert az erdőn belül folyamatosan terjeszkedik (állítólag majd' ezer tő él már az erdőben). Ez az őspáfrányokhoz közel álló harasztféle az amerikai földrészen gyakori, Eurázsiában igen ritka, Magyarországon pedig csak itt található. A páfrányhoz kevéssé hasonlító, zöldes színű kis növény legnagyobb példányai sem haladják meg a 15-20 centimétert. Levelei csipkésen fogazottak, ez távolról emlékeztet a páfrányokéhoz, hosszú spóratartó levele a növény közepén nő. A növény érdekessége, hogy egy bizonyos – valószínűleg az akáchoz is kötődő – gombával él erős szimbiózisban.
Már az is rejtély, hogyan került ide, de van rá valószínű megoldás, hiszen az Alföld fásítása során – igaz, hosszú úton keresztül –, amerikai akácok kerültek a területre. Ami viszont titok: miért nem terjeszkedik? Miért csak ebben a kiserdőben érzi jól magát, az egyébként igen könnyen terjedő növény?
A terület egyébként valaha a tájra jellemző pusztai tölgyes volt, amit a török időkben kiirtottak. Később – hosszabb fedetlen időszak után – ismét beerdősült és valószínűleg gyöngyvirágos tölgyes alakult ki, ami azonban mára a rossz erdőgazdálkodás miatt meglehetősen leromlott. Jelenleg kisebb tölgyes foltok, telepített akácok, egyes részeken pedig szintén telepített nyárasok fedik a területet. Az erdőnek különleges értéket és megkapó hangulatot ad az, hogy él még az egykori tölgyes néhány ős öreg, több száz éves példánya is.
Az aljnövényzetben még megtalálható az egykori tölgyes társulás néhány értékes hírmondója, például a podagrafű, a salamonpecsét egy-egy képviselője vagy a szálkás pajzsika és a madárfészek kosbor.
www.foek.hu/zsibongo/termve/tt/kunfeher.htm

Közeli városok:
Koordináták: 46°21'28"N 19°23'26"E
- Duna-Dráva Nemzeti Park- Gemenc 50 km
- Gödöllői Dombvidék Tájvédelmi Körzet 146 km
- Balaton-felvidéki Nemzeti Park - Kis-Balaton és környéke 182 km
- Börzsöny 195 km
- Bükki Nemzeti Park 212 km
- Szigetköz 255 km
- Aggteleki Nemzeti Park 260 km
- Murányi fennsík Nemzeti Park 279 km
- Szlovák Paradicsom 298 km
- Alacsony-Tátra Nemzeti Park 302 km
- Kun-Fehér-tó 2.3 km
- Kiskunhalas-Kertváros 10 km
- Jánoshalmai járás 11 km
- Kiskunhalas-Alsóváros 11 km
- Felsőváros 12 km
- Kiskunhalasi járás 13 km
- Harka-tó 20 km
- Lázár-tó 24 km
- Kiskunmajsai járás 29 km
- Kiskőrösi járás 30 km