Római katolikus templom (Szent István) (Nagycenk)

Hungary / Gyor-Moson-Sopron / Fertorakos / Nagycenk / Széchenyi tér, 5
 templom (10), katolikus templom
 Fotó feltöltése

A Szent István tiszteletére szentelt templom Széchenyi István felkérésére Ybl Miklós tervei alapján épült. Az építész a kor stílusának megfelelő romantikus templomot alkotott.

Széchenyi István arra kérte Ybl Miklóst, hogy minden cikornyás díszítményt kizáró, egyszerű, de mégis elég tágas Istenházát építsen. A templom falai alig díszítettek, az épület mégis mozgalmasnak hat. Azzá teszi az építtető kívánságának megfelelően a déli falra aszimmetrikusan elhelyezett torony és a különböző építészeti korszakokra jellemző stílusjegyek sora. A templom térre néző homlokzatán nyílik a romantikában használt bélletes kapu. A párkány felett két sas tartja a Széchenyiek jelmondatával övezett családi címert. Si Deus pro nobis, quis contra nos? - Ha Isten velünk, ki ellenünk?

Az ikerablakos karcsú torony a középkort idézi. A gúlasisak keresztjét Bokor Nándor helybéli kovácsmester készítette 1863-ban. Az itteni homlokzaton lévő kapu ívmezejében a középkori templom megmaradt darabját helyezték el. Vannak, akik a nehezen kivehető reliefből ágaskodó oroszlánokat olvasnak ki.

A fehér falak kiemelik az oltárok gazdagságát. A korinthoszi oszlopok keretezte főoltár képén - Blaas Károly festette 1863-ban - Szent István felajánlja a koronát Máriának. A kereszthajó jobb oldali kápolnájának hatalmas, feszületet ábrázoló képét talán spanyol festő készítette a XVIII. században, és az elpusztult kastély kápolnájából került a templomba. A mellékoltárt Kiss Bálint 1863-ban festette, az alatta lévő kis Madonna-kép XVII. századi olasz alkotás. Az Ecce Homót mintázó, 1700 körül (tiroli mester által?) készített faszobor hajdan a hársfasor végében álló remetekápolna dísze volt. Az oltárral szemközti szobor Franz Erler 1864-ben készült alkotása. A bal oldali mellékoltár Krisztus ostorozását ábrázoló festmény, feltehetőleg XVII. századi olasz mester keze munkája. Felirata alapján 1710-től 1820-ig "...a Széchenyiek házioltárát ékesíté, s dühöngő tűzvész alkalmával csodálatosan maradt épségben".

Bejelentkezéssel látogatható.
Közeli városok:
Koordináták:   47°36'7"N   16°41'52"E
This article was last modified 15 évvel ezelőtt