Porcsalma
Hungary /
Szabolcs-Szatmar-Bereg /
Porcsalma /
World
/ Hungary
/ Szabolcs-Szatmar-Bereg
/ Porcsalma
/ Magyarország / Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
falu
Kategória hozzáadása
Porcsalma nagyközség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Csengeri kistérségben.
Népesség: 2.769 fő (2001).
A Károlyi család egykori levéltárosa Walther László szerint a település eredetéről: 1388-ban Csaholyi Sebestyén Sós helység határán egy új községet alapított, s azt az ott található sok "porczhfűtől" Porczhalmának nevezte el.
Református temploma (amely eredetileg katolikus templom volt) a XV. század-ban épült, későgótikus stílusban. A templom berendezése a XVIII. század-ban készült, copf stílus-ban. Tornyát 1795-ben építették hozzá (ekkor már református templom, amit a református egyház vett meg a mai református temetővel, ami szintén katolikus volt), és a templomot 1842-ben megnagyobbították.
Falába építve egy emléktábla található, amely Kovács György emlékét örökíti meg, aki 1717-ben a községet megmentette a török-tatár csapatok dúlásától azáltal, hogy a község köré szalmát rakott és azt meggyújtotta. A tatárok azt hitték, hogy a község leégett és elvonultak.

Wikipedia szócikk: http://hu.wikipedia.org/wiki/Porcsalma
Közeli városok:
Koordináták: 47°52'43"N 22°34'29"E
- Tyukod 3.5 km
- Jánkmajtis 9 km
- Batiz 25 km
- Mikola 26 km
- Amac 28 km
- Halmi 33 km
- Túrterebes 37 km
- Sárköz 40 km
- Aranyosmeggyes 41 km
- Apa 47 km
- Szalmaváros 8.1 km
- Tiszatanya 9 km
- Ecsedi-láp 10 km
- Fehérgyarmat - téglagyári bányatavak 11 km
- Darai erdő 18 km
- Méhtelek 21 km
- Garbolc 23 km
- Szigetlanka 23 km
- Szatmárnémeti - Szőkemocsár 25 km
- Nagyszőlősi járás 43 km