Szív utcai Általános Iskola (Budapest)

Hungary / Budapest / Budapest / Szív utca, 19-21.
 iskola, általános iskola

A fényképeken jól látszik az iskola két bejárata, egyik felett "Bejárat leányok számára", a másik felett "Bejárat fiúk számára" régi felirattal. Az 1960-as évek előtt az iskola ketté volt osztva, két külön bejárattal, az egyik részben a lányok, a másikban a fiúk tanultak.
Közeli városok:
Koordináták:   47°30'30"N   19°4'12"E

Megjegyzések

  • 1995-63 között jártam az iskolába, akkor leányiskola volt. A fiúk a Felső Erdősor utcai iskolába jártak.
  • 1963-71-ig jártam a Szív utca 19-21 szám alatti általános iskolába. Két bejárata volt, de már koedukált. Nagyon szerettem odajárni, kár, hogy megszűnt! Színvonalas iskola volt. Dániel Sándorné volt az igazgató, majd talán '69-ben nyugdíjba ment.
  • a suli meg van mèg èn 72 ig jártam oda
  • 1956-tól voltam elsős, az "ellenforradalom" alatt/után mindjárt nagy szénszünettel. a lányok a Szív utca felől mehettek be. kiváló tanítóink, tanáraink voltak, már akkor is Dánielné volt az igazgató.
  • 1969-1977 osztaly?!
This article was last modified 16 évvel ezelőtt