Református templom (Berettyóújfalu)
Hungary /
Hajdu-Bihar /
Berettyyujfalu /
Berettyóújfalu /
Kálvin tér
World
/ Hungary
/ Hajdu-Bihar
/ Berettyyujfalu
/ Magyarország /
templom (10), református
A késő barokk templom 1808-1817-ben épült. A szószék 1800 körül készült copfstílusban. A templom orgonája - részben - Liszt Ferenc zeneszerző hangszere volt.
A Kálvin teret átszelő 47-es főút túlsó oldalán magasodik a műemlék református templom. Ezen a helyen évszázadok óta templom állt. Mária Terézia ajándékozta a berettyóújfalui gyülekezetnek azt a paticsfalú épületet, amely 1816-ban leégett. Helyére 1817-ben késő barokk stílusban építettek kőtemplomot, a puritán belső tér közepén copfstílusú szószékkel, úrasztalával. A torony külső falán, a bejárat mellett Liszt Ferenc portrédomborműves emléktáblája hirdeti, hogy a templomban, a főbejárattal szemben látható orgona - legalábbis részben - egykor Liszt Ferenc féltett hangszere volt. A templom első orgonáját 1840-ben építették, majd 1935-36-ban bővítették, átépítették.
Liszt Ferenc 1882 és 1886 között a Zeneakadémián játszott azon a hangszeren, amelyet 1907-ben szétszedtek és a debreceni városi zenedének ajándékoztak. Ott azonban nem tudták felállítani, 1935-ben megvásárolta a berettyóújfalui református egyház, és az alkatrészeket beépítették a református templom orgonájába.

Közeli városok:
Koordináták: 47°13'22"N 21°32'9"E
- Hajdúszoboszló - Református erődtemplom 27 km
- Református templom 32 km
- Nagyváradi római katolikus székesegyház 34 km
- Zeleméri templomrom - Csonka-halom 45 km
- Zichy Jenő báró vadászkastélya 64 km
- Református egyházközség 66 km
- Római katolikus egyházközség 66 km
- Református templom _Biserica reformata 76 km
- Görög katolikus kegytemplom és kolostor 82 km
- Tiszavasvári - Református templom 83 km
- 0877 Dúró Kálmán 11 km
- Hencidai Csere-erdő 11 km
- Parajta 12 km
- Kődombtanya 15 km
- Bihari-sík Tájvédelmi Körzet 15 km
- Esisziktanya 21 km
- Nagyzomlin 21 km
- Bors 23 km
- Biharszentandrás 30 km
- Nagyváradi kistérség 32 km