Bányászati és Erdészeti Akadémia (Selmecbánya)

Slovakia / Banskobystricky / Banska Stiavnica / Selmecbánya
 egyetem, emlékmű
 Fotó feltöltése

Jó szerencsét!
LFS a kohásznak!
Üdv az erdésznek!
Világost a Geósnak!
Zdar Boh!

A Selmeci Akadémia a műszaki felsőoktatás bölcsője, amelyet 1735-ben alapítottak, majd Mária Terézia 1770-ben akadémiai rangra emelte. Először csak bányászati és kohászati képzés folyt, majd 1808-től kezdve erdészeti oktatás is indult. Az intézmény ezen épületei a XIX. és XX. század fordulóján épültek. Trianon következtében az Akadémiának költöznie kellett, s Sopronban lelt új otthonra. A mai Nyugat-Magyarországi Egyetem tehát a Selmeci Akadémia jogutódja. A bányászati-kohászati képzést az 1950-es években Miskolcra és részben Dunaújvárosba költöztették, Székesfehérváron pedig földmérőképzés indult a Soproni Egyetem egyik karaként. Így ma ebben a négy városban található meg Selmec szellemi öröksége.

Az Akadémia nem utolsósorban legendás diákhagyományairól híres, mely mindmáig él az utódintézmények hallgatói között és erősíti egymáshoz, az intézményhez és Selmechez való kötődésüket. "Ha valaki úgy dönt, hogy részesévé, követõjévé válik a Selmeci Hagyományoknak, akkor az átfonja, emlékezetessé teszi diákéveit, és az egész életére kiható útravalót kap tõle."
Közeli városok:
Koordináták:   48°27'36"N   18°53'54"E

Megjegyzések

  • Prva banska akademia na svete, neskor premenovana na bansku a lesnicku akademiu. Tvori vyzanmny prvok v banskom a lesnickom vzdelavani na uzemi byvaleho Uhorska. The first mining academy in the world, later renamed at mining and forest academy. It is an important factor in mining and forestry education on the territory of former Hungarian kingdom
This article was last modified 14 évvel ezelőtt