| |||||||
Tornalja (szlovákul Tornaľa)Tornalja (szlovákul Tornaľa, korábban Šafárikovo) város Szlovákiában a Besztercebányai kerület Nagyrőcei járásában. A városka a Dél-Sajóvidék központja. Beje, Sajókirályi és Sajószárnya tartozik hozzá.
Neve a régi magyar torn (= torony) és alja szavak összetétele, az itt állt egykori őrtoronnyal kapcsolatos. A szlovák Tornaľa a magyarból való, korábban Sáfárikovo volt a neve, melyet 1948-ban kapott P. J. Šáfárik szlovák régész, történész emlékére. Ősi település, ahol már a bronzkorban is éltek emberek, 1926-ban területén a pilinyi és a kijétei kultúra népének temetőjét tárták fel. Az egykori angolpark egyik részén pedig rézkori településnyomok találhatók még feltáratlanul. A mai települést 1291-ben "Tornallya al. Nom. Kevy" néven említik először. Mint a környék többi települését a XV. században ezt is husziták foglalták el. 1459-ben Mátyás serege visszafoglalta. A település egy időben két részre, Alsó- és Felső-Tornaljára oszlott. Kastélyában több megyegyűlést is tartottak. Ura, Tornallyai János a mohácsi csatában esett el 1526-ban. 1556-ban török sereg dúlta fel. 1848-ban a falu a szabadságharc mellé állt, 1849-ben itt ütközött meg Dembiński honvédserege Schlick tábornok császári seregével. 1910-ben 2033 lakosából 1995 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Gömör-Kishont vármegye Tornaljai járásának székhelye volt. Az 1930-as években itt működött a Kazinczy Könyv és Lapkiadó Szövetkezet, mely a „Magyar Írás” című irodalmi folyóiratot kiadta. 1938 és 1944 között Tornalja újra Magyarország része volt. Nevezetességei: - Református temploma a 15. században épült katolikus templomként, védőfal övezi. 1786-ban és 1936-ban megújították. Szószéke 1600-ból való. - Bején és Szárnyát még áll egy-egy református templom. - A római katolikus templom 1931-ben épült. - Az evangélikus templom 1933-ban épült. - A városháza 1926 és 1928 között épült. - A Tornallay-kúriában gyermeknevelő intézet működik, parkjában csevice-kút található. - A Zoltán-kert ma városi park, itt áll az a hatalmas mészkőszikla amelyen a városnak nevet adó középkori őrtorony állt. - A Királyi városrészben található, több mint két hektáron elterülő strandfürdő. Medencéit az egykor malmot hajtó Melegvíz nevű tengerszem vizével töltik fel. A strandfürdőben sportpályák, szálloda és autókemping és üzletek várják a vendégeket. - A Csevice nevű ásványvíz egyik forrása itt tör fel a mélyből. - A városban négy kastély található.
| |||||||
|
|||||||