| |||||||
EndrefalvaA község határában, a Sírmány-dűlőben bronzkori leleteket találtak, mely a korábbi településre utal.
Először 1234-ben Pog néven említette oklevél. Akkor még két falu: Alsó- és Felsőpog állt a mai Endrefalva helyén. Szécsényi Tamás erdélyi vajda majd országbíró, a környék és Magyarország egyik leghatalmasabb földesura, Károly Róbert híve és második házassága révén rokona, 1327-ben halálra kínoztatta a két Pogot birtokló Poghi Endrét, tizenegy rokonával együtt. Az volt a vád ellenük, hogy évekkel korábban Csák Máté, a felvidéki kiskirály pártján álltak. Szécsényi Tamás persze a kisebb földesúr valamennyi birtokát elfoglalta. Ifjabb Poghi Endre csak 31 évvel később mert panaszt tenni emiatt az esztergomi káptalan előtt, az őt ért kárt ötezer márkára becsülve. Talán az apja iránti tisztelet jeléül, vagy a fia után ekkor nevezték a falut először Endrefalvának. Szécsényi Tamás országbíró 1348-ban a falu vásártartási jogát átadta a szomszédos Karancsságnak. Leszármazottja, Szécsényi László fiú utód nélküli halála után, 1459-ben a birtokok leányai, Losonczy Albertné és Országh Jánosné tulajdonába kerültek. Az Ipoly-völgyi várak 1552-es elfoglalása után a falu a török hódoltság része lett, a szécsényi szandzsák tartozékaként. A település 1585-ben Mohamed bin Ali török tiszt hűbérbirtoka volt.
| |||||||