Esterházy kastély

Hungary / Veszprem / Papa /
 Fotó feltöltése

A barokk kastély az egykori vár falainak elhasználásával épült 1783-84-ben. Egykori kápolnájában fennmaradt az eredeti barokk falkép. A város főterének ez a legnevezetesebb épülete.
A pápai erőd már a XV. században állt, majd a török korban a végvárrendszer egyik tagja lett. 1704-ben a várőrség Rákóczi mellé állt, 1707-ben pedig császári hadak szállták meg. A várat az 1740-es évektől kezdték kastéllyá átalakítani Franz Anton Pilgram tervei alapján. Halála után Fellner Jakab, majd Grossmann József folytatta a munkát.
Az U alakú, egyemeletes barokk kastély a versailles-i kastélytípusba tartozik. Az előcsarnokból indul a barokk pompájú, kőkorláttal és stukkós mennyezettel pompázó lépcsőház, melyet gyakran hasonlítanak a pozsonyi Nyáry-palota híres lépcsőházához.
Az emelet látnivalója a díszterem, ismertebb nevén Nádor-terem. Itt láthatjuk azt a festményt, mely Pápát az 1700-as évek közepén ábrázolja. A Nádor-terem jellegzetes barokk berendezésével, intarziás parkettájával, barokk kályhájával sokat érzékeltet abból, milyen lehetett a kastély korábbi állapotában. A múzeumban több korabeli bútort, festményt, használati tárgyat őriznek, de ezek többsége nem a kastélyból származik, később került ide.
Közeli városok:
Koordináták:   47°19'57"N   17°27'51"E
This article was last modified 6 évvel ezelőtt